Örülök, hogy erre jársz!
Bemutatkozom: Benkő Rita vagyok,
nagyjából így nézek ki. Biológusként végeztem az ELTE TTK-n, még 2002-ben. 2000 óta (kimondani is sok, milyen hosszú ideje!) a Semmelweis Egyetemen bekapcsolódtam a kutatásba, mint tudományos diákkörös. Az akkor Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet néven ismert tanszéken fogadtak be, ahol PhD-tanulmányaimat is folytattam. A doktori értekezésemet 2009 januárjában védtem meg.
2015-ben az élettan oktatás részleges átszervezésére került sor, ekkor -több munkatársammal együtt - a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetébe mentem át. Az adjunktusi kinevezésemet már itt kaptam meg, 2017-ben. (A volt tanszékem neve pedig lerövidült Klinikai Kísérleti Kutató Intézetre.)
Az átszervezés időszakában döntöttem úgy, hogy elkezdek honlapot építeni, de ez akkor abban merült ki, hogy választottam egy szolgáltatót, feltöltöttem az önéletrajzomat és elégedetten hátradőltem. Ebben az időszakban vettem elő régi hobbimat, a fényképezést is. Mostanában kezdett egy olyan meggyőződés kialakulni bennem, hogy tudnék a fotózásról egy-két hasznos dolgot mondani azoknak, akik még csak mostanában kezdenek ismerkedni a fénnyel írás művészetével.
Egyben kihasználom ezt az oldalt arra is, hogy bemutassam a saját képeimet:-)
Még egy válalkozásba kezdtem: lefordítom sorra kedvenc íróm, Cyrano de Bergerac műveit. Cyrano két regényt írt, az elsőt, aminek eredeti címe “A másik világ, avagy a Hold államai és birodalmai” megtalálhatjuk a magyar könyvtárak és könyvesboltok polcain is. Elterjedt címe “Holdbéli utazás”, Szávai Nándor fordította le. Továbbá Cyrano írt egy komédiát, egy tragédiát, “fizikai töredékeket” “éles társalgásokat”, sok-sok levelet és jónéhány verset is - utóbbiakat nem sikerült összegyűjteni, mivel sokszor a szerzőség kétséges. A versek ugyanis “szamizdatban” terjedtek a szabadgondolkodó körökben, és utólag már nehéz kiválogatni, melyiket ki írta. Két versét találtam meg magyar fordításban, az egyiket Radnóti Miklós (A szegény beteg), a másikat Jékely Zoltán ültette át magyarra (A megpörkölt államminiszter)*. Vagy másfél-két évtizede lefordítottam egy levelét, afféle szorgalmi házi feladatnak a francia nyelvórára, először ezt teszem közzé, majd - terveim szerint - havonta egy-egy levéllel növelem a listát. Mert vagyok olyan arcátlan, hogy felsorakozzam ezen kitűnő literátorok mögé!
Nézz körül, hagy üzenetet, ha szeretnél!
*:Többen kétségbe vonják, hogy ez a két mű Cyranotól származna. A Megpörkölt államminiszterről továbbiak itt, méghozzá eléggé hosszasan:-)
Újdonságok
Karácsonyi üdvözletem
2020.12.26 15:40Végre megjelent! Első peer-reviewed publikációm Cyrano de Bergeracról:-)
2020.12.10 17:43Nevezetes napok októberben
2020.10.16 19:51401:-)
2020.03.06 23:58Boldog új évet és kitartást hozzá!
2019.12.31 13:54Szavazás
Milyen színű legyen az oldal háttere?
Maradjon fekete, az környezetkímélő! (1 113)
Legyen inkább fehér, hátha akkor nem alszom el rajta! (782)
Egy hupilila-neonzöld kombinációt látnék szívesen, kár, hogy olyan websablont nem találni! (903)
Összes szavazat: 2798