Deizmus, pánteizmus és ateizmus a szabadgondolkodásban

Talán te is megtapasztaltad irodalomórán, hogy amikor a XVIII. századi szabadgondolkodókat tanultátok (Voltaire, Diderot, Rousseau), valaki - talán éppen te - azzal a felismeréssel hozakodott elő, hogy az olvasott szöveg egyenesen ateista, mire a tanerő helyretette, ne olvass bele többet, mint amit odaírtak. A szabadgondolkodók deisták voltak, úgy vélték, hogy miután Isten megteremtette a világot, kiszállt belőle, és hagyja magától működni. A másik elterjedt nézet szerint, amit az irodalomórán nem emelnek ki, pánteisták is lehettek, tehát Istent és a Természetet nem választják szét. Az oldalamon viszont sok olyan megállapítást találsz, ami ennek ellentmond. Cyrano lenne a kivétel?

Több filozófus azt állítja, hogy "valódi" ateizmus nem létezett a XVII.-XVIII. században. Cyrano és Vanini szemléletét úgy írják le, hogy materialista-mechanisztikus, tehát nincs a világon semmi, ami ne anyagi természetű lenne (ne atomokból állna). E mellett pánteistának mondják őket, ami annyit tesz, hogy az Univerzum és annak működési rendje, a természet és a törvényei azonosak Istennel. A világot nem teremtették, annak belső mechanizmusai hozzák létre mindazokat a létezőket, amelyeket ismerünk, és azokat is, amik még az emberi megismerésen túl vannak. Cyrano írásaiból valóban egy olyan kép rajzolódik ki, hogy a lélek tűzatomokból áll, és a halál után ezek az atomok ugyanúgy visszatérnek az anyag körforgásába, mint a vízatomok. (A víz a halottból kipárolog, felveszik a növények, azokból felemelkedik a felhőkbe és esőként visszahull, lásd Az ősz ellen kéziratában.) Ha valaki ezt a szemléletet élesen elválasztja a materialista-ateista felfogástól, hát lelke rajta. (Michel Onfray azzal érvel a XVII.-XVIII. századi gondolkodók feltételezett ateizmusa ellen, hogy definíció szerint az az ateista, aki kijelenti, hogy Isten nem létezik. Cyrano több helyen egyértelműen azt írja, hogy az isteneket csak az ember találta ki. Valóban nem határozza meg, hogy melyik isteneket, és ezt általában úgy fogalmazza meg, hogy az animalista - politeista istenségeket érthessük rajta, pl. Sejanus rómaiként az első században nyilván nem a keresztény istenképet érthette a szájába adott "ezek a kis semmik"-en. Egyedül a Holdban a házigazda fia érvel a monoteista istenkép ellen.) 

Descartes és a későbbi libertinusok (Voltaire, Diderot, Rousseau, Dalambert) a deista felfogást követték inkább. Szerintük tehát Isten ugyan létezik, és nélküle nem lenne világ, de úgy alkotta meg a természetet, hogy az már magától működjön. Ahogy az órásmester sem piszkál bele lépten-nyomon a szerkezetbe, úgy Isten is magára hagyta a világot, kivonult belőle, így szerintük is a vallások csupán babonák halmaza, szómágiával (ima) nem befolyásolhatjuk a valóságot. 

A libertinusok között akadt néhány, aki a fideizmus követője, szerintük az értelem és a hit egymás ellenségei, és a hit előtt az értelemnek meg kell hátrálnia.  Legismertebb ebből a korból Blaise Pascal, és az ő híres fogadása, hogy az ateista azzal nem veszíthet, ha hisz Istenben, mert ha létezik, akkor nem esik az istentagadás bűnébe, ha pedig nem létezik Isten, akkor nem jár rosszabbul, mint a hívő emberek. (Hibája, hogy ebbe a képletbe bármelyik istenség behelyettesíthető.) 

Azt is vegyük számításba, hogy a XVII.-XVIII. században kétlépcsős cenzúra működött, és az Egyház (mármint a Római Katolikus) jelentős befolyással bírt a könyvkiadásra is, a könyvégetésre is, és az inkvizíció is működött. Mi ennek a hatása?

Vanini az egyetlen, aki több ezer tanú előtt határozottan kijelentette, hogy sem Isten, sem Ördög nem létezik - amikor a máglyára vitték. (Egyébként őt is pánteistának minősítik.) Addig írásaiban ködösített, bár fellelhető benne egy egyértelműen materialista-mechanisztikus világnézet, ezt nem vállalja fel. Campanella egyik művében összeszed minden lehetséges érvet az ateizmus mellett, majd a következő fejezetekben tételesen cáfolja azokat, korabeli kritikusai szerint csak ímmel-ámmal, meggyőzőbben érvel Isten ellen. Őt többször is letartóztatják, végül (mivel felkelést szított a spanyolok ellen) a spanyol inkvizíció megkínozza, a kivégzést csak úgy kerüli el, hogy őrültnek tetteti magát, és magára gyújtja a celláját, így huszonhét évet tölt az inkvizíció börtönében. Theophile de Viau, az első szabadgondolkodó az írók közül, vagy az első költő a szabadgondolkodók között, többször is összeütközésbe kerül a törvénnyel. Végül egy jezsuita (Garass) kieszközöli, hogy máglyahalálra ítéljék. Viau nem megy el a kivégzésére, így egy bábut égetnek meg helyette, inkább bujkál. Elfogják, másfél évig bebörtönözve tartják, amíg végül úgy döntenek, csak Párizsból tiltják ki. Amíg szegény arra várt, hogy végül megégetik-e, vagy csak felakasztják, egy barátját, François Molière-t meggyilkolják, Garass egy csepp szánalom nélkül fejti ki, hogy bűnei teljében halt meg, még gyónni sem volt lehetősége, így oda jut a túlvilágon, ahová való. Viau, miután kiszabadul, egy pártfogójához vonul vissza, vidékre. Az egészsége meggyengült a börtönben, súlyosan megbetegszik és egy évre rá meghal. 

A cenzúrát már korábban leírtam, lényege az, hogy egy királyi hivatal adhatott engedélye egy kiadónak adott időtartamra ahhoz, hogy a benyújtott kéziratot sokszorosítsa és terjessze. A kiadó is ellenőrizte a szöveget, már a kinyomtatás után hozhatott olyan döntést, hogy bizonyos oldalakat megtisztít, kicserél (cartonné). 

Az Egyház folyamatosan ellenőrzése alatt tartotta a könyveket, általában egyetemeket kért fel arra, hogy olvassanak, és jelezzék, ha erkölcstelen vagy istenkáromló írásokat találnak. Amennyiben ilyen részeket leltek, a művet felvehették a Tiltott könyvek jegyzékébe (Index librorum prohibitorum), ezek kiadását, terjesztését utána az egyház tiltotta, a már megjelent példányokat összegyűjtötte és elégette. 

Ezért a gondolkodók egyrészt az életükkel játszottak, amikor az egyházi tanításoktól túlságosan messze eső elképzeléseket vetettek papírra, másrészt azt is kockáztatták, hogy még kéziratban, a szabadgondolkodó körökben sem jut messzire művük. Alaposan átgondolták, mi az, amit még megengednek maguknak, és azt is, hogyan határolódjanak el rögtön az istentelenségektől (disszimuláció - úgy tettek, mintha nem azt gondolnák, amint vélekedtek; szimuláció - úgy tenni, mintha elfogadnák az általános, az Egyház támogatását élvező elveket; kripto-ateizmus - rejtett ateizmus). Így, ha egy szabadgondolkodó műveit olvasod, azt elfogadhatod, hogy a legmerészebb gondolat, amit leírt benne az, amit még vállalhatónak ítélt, és hitte is. Az, hogy utána annak gyorsan ellent is mond, csak ködösítés, azért, hogy valahogy átmenjen ezen a sok szűrőn, fennmaradjon és terjedjen. Ugyanígy, ha egyetlen apró logikai lépés, egészen nyilvánvaló, hibádzik csupán az okfejtésből, nyugodtan gondold oda, nem tévedsz nagyot. Ami már azon is túl lenne, azt ne feltételezd.