"Játszottam a Nesle-i kapunál": kis hazugság, nagy hazugság, paródia

Ugye, mindannyian ismerjük azt a történetet, amikor Cyrano egymaga száz ellen küzdött? És mindannyian Edmond Rostand romantikus hős-képének tulajdonítjuk, hiszen erre még Batman sem képes!

Pedig megtörtént, csak éppen nem úgy, és nem akkor. Le Bret sokat idézett életrajzában annyiról számol be, hogy a Nesle-i kapunál, fényes nappal, illusztris szemtanúk előtt, Cyrano de Bergerac száz támadóval verekedett, egy barátja védelmében. A végeredmény? Két halott, hét sebesült (és mindegyikük abból a százból került ki). Ez valamikor az 1640-es években történhetett, pontosan nem tudni, mikor. (Az bizonyos, hogy jóval Arras ostroma után - az első és a negyedik felvonás felcserélődött.) Vajon hányan volt az a száz gazfickó, és a támadás miféle lehetett? 

Szintén gyakran hivatkozom Ishbel Addyman könyvére, aki azt állítja, hogy nem valami jól felfegyverzett, képzett bandérium volt, hanem szedett-vedett verőlegények hada. A költők, írók és egyéb, lenézett népek megleckéztetésére gyakran alkalmazták a "bérelt gazfickók husánggal-karddal majd jól ellátják a baját" kezelést. (Voltaire ellen is szerveztek hasoló merényletet, jó egy évszázaddal később.) Ezzel még mindig nem vagyunk sokkal beljebb a rejtély megoldásához. 

Most olyasvalakit hívok segítségül, aki feltehetőleg nem éppen jó szándékkal nyilatkozik nekünk. Emlékeztek még Charles Coypeau sieur d'Assoucy-ra, (Dassoucy, vagy egyes levelekben Soucidas-nak nevezve), akivel 1648-ban Cyranonk olyan csúnyán összeveszett, hogy életveszélyesen megfenyegette, mire Dassoucy úgy húzta el a csíkot Párizsból, hogy hátra sem nézett? 1655-ben, de Bergerac halála után ez a jóember publikált egy karikatúrát arról, hogyan ölte meg Cyrano a Pont Neuf-ön Brioché komédiás majmát. Paródia ez, mégpedig a javából, hogy mennyire a szellemes fajtából, azt elfogultságom takarja előlem. Találunk benne olyan elemeket, amelyek elárulják, nem megtörtént eseményről olvasunk, hanem valamit csupán kifiguráz. 

Egyrészt kijelenti, hogy amit leír, az kaland, metafóra, allegória, hiperbóla. 

Cirano (sic!), aki szerinte mágusoktól vezeti származását (erre még egyszer talán visszatérek), egy középtermetű fickó, alig tíz szál hajjal, szemei elvesznek szemöldöke bozontjában, orra a papagáj csőrét hajazza, pipaszár lábakon és pocakosan közelít a Pont Neuf-höz. "Csizmája talpa igen szerethette Sár asszonyt, mivel járáskor nemigen vált meg tőle." A leírás szerint ott színes ruhában feszítő inasok szórakoznak a marionett-játékos előadásán, akinek Cabotin nevű majma is inas-öltözékben pompázik, nyakába kötve egy ócska késféle, még hegye sincs. Amikor Cyrano arra jár, az inasok kötekedni kezdenek vele és kardjaikkal hadonásznak. Összesen húsz-harminc támadó kerülhetett ki az inaskák közül, akiket Bergerac úgy megkerget, "mint reggelente a pásztor a nyájat". (Micsoda elmés szójáték! Franciául a pásztort berger-nek mondják.) Szerencsétlen majom, utánozva a körülötte ugrálókat, maga is kivonja haszontalan kését, de vesztére, mivel de Bergerac őt is támadó inasnak véli, és felnyársalja. Majd felajánlja a perre készülő Brioché-nak, hogy versekkel fizeti meg a kárt, amit az állat elvesztése okozott. 

Nézzük, mit hámozunk ki ebből a históriából:

1. A Cyranoról felskiccelt kép az elején semmiképpen nem hasonlít arra a portréra, amelyet Zachary Heince rajzolt, legalább a frizura frontján, sem valami veszélyes kardforgatóra. (Komolyan, egy  pipaszár lábakon csoszogó tag, aki egymaga száz ellen verekszik? Nem túl valószínű, a vívás a láb izomzatát növeli.)

2. 1654-ig az inasok általában jellegtelen, szürke ruhákban jártak, és hordhattak maguknál fegyvert. Ekkor M. de Tilladet-t azonosítatlan inasok megölték, és ezért rendeletbe adták, hogy az inasokat olyan öltözékben kell járatni, ami alapján jól felismerhető, melyik házhoz tartoznak, és így azonosíthatóak, ugyanez a rendelet halálbüntetés terhe mellett megtiltja, hogy az inasok kardot vagy tűzfegyvert hordjanak. Tehát az inasok színes kavalkádja és kardokkal hadonászása egyszerre nem fordulhatott elő. (Ugyan ellene vethetitek, hogy a párbajokat is tiltották, aztán mégis verekedtek az urak, erre csak annyit válaszolok, hogy más a párbaj, ahol esetleg szét lehet rebbenni, ha rajtakapják az embert, "csak játszunk, éppen festik a vívóiskolát!"; és más egy méter hosszú fallikus jelképpel az oldalán végigvonulni a nyílt utcán.)

3. A vers, mint fizetőeszköz, a Holdbéli utazás egyik mulatságos eleme, eredetileg Sorel Francion-jában jelent meg (amit Cyrano egyébként úgy hivatkozott le, hogy hőse elgondolkodik, vajon Sorel honnan szerzett tudomást a holdlakók szokásáról, talán az anyjától hallhatta, hiszen a kedves mama állítólag lunátikus. Ez valamiért a magyar fordításból kimaradt.) Éppenséggel Rostand Cyrano-jában is megjelenik, ahol a szakács Rageneau fogadja el pénz helyett a szegény költőktől a verseiket. A valóságban nincs annak nyoma, hogy bárki, bármikor ilyen pénzzel próbált volna fizetni a vacsorájáért. Ugyanígy az az elem, hogy az inasruhába öltöztetett majmocskát inasnak nézik, nem más, mint annak a megfordítása, hogy a Holdban a majomnak öltöztetett embert majomnak vélik (Gonsalessel esik ez a csúfság, mivel a holdlakók a majmaikat merő véletlenségből éppen spanyol divat szerint öltöztetik.) Mivel a Holdbéli utazás csak kb. másfél évvel később kerül nyomtatásba, de öt éve terjed kéziratban, ezek az elemek egyértelműen mutatják, hogy Dassoucy olvasta a regényt. (Vagy éppen Cyrano mutatta meg neki a még félkész kéziratot, mielőtt összevesztek? Természetesen még az is lehetséges, hogy nyomtatásban került a kezébe - Dassoucynak ez a műve postumus kiadású, így lehetséges, hogy elvétették a keletkezését egy-két évvel.)

4. A Nesle-i kapu kötötte össze a Pont Neuf-öt és az újabb kerületet, amelyet a Pré aux Clercs területén építettek fel, és ami a diákok állandó találkozóhelyéül szolgált Lachèvre szerint. A karikatúra helyszíne tehát egész közeli a valóságos összecsapáséhoz. 

5. Az éppolyan érdekes, ami kimarad a paródiából: ha feltételezésem helyes, akkor hiányzik az a barát, aki miatt sor kerül a csetepatéra. 

Ami megmarad, az a húsz-harminc szedett-vedett támadó. Véleményem szerint (ezt Benkő Rita állítja, nem más), Dassoucy éppen a Nesle-i kapunál lezajlott csatát figurázza ki, és innen teszem azt a becslést, hogy a verőemberek száma is húsz-harminc körül lehetett. Ha azt a feltételezést is megengedném magamnak, hogy éppen Dassoucy volt a védelmezett barát, már mindenképpen túlmegyek a konkrét, bizonyítékokkal alátámasztható tudomány határain;-)

Nemes vagy nemtelen bosszú ez d'Assoucy részéről, vagy éppen a cenzúrát megkerülve így hagyományoz ránk néhány részletet? 

Forrás: Charles Coypeau d'Assoucy: Combat de Cyrano de Bergerac avec le singe de Brioché, au bout du Pont-Neuf, 1655. (Először 1704-ben jelent meg nyomtatásban, 27 évvel Dassoucy halála után.)