Szerelmes levelek, II. levél

Hölgyem,

A tűz, amivel megperzsel, olyan kevés füsttel ég, hogy még a legkomorabb csuklyásnak is kihívás lenne azzal bekormoznia a lelkiismeretét és kedélyét.  Az a mennyei melegség, amely oly sokszor feszítette Xavéri Szent Ferenc¹ zubbonyát, nem volt tisztább annál, amely bennem ég, amióta Önt úgy imádom, ahogyan ő Istent imádta, anélkül, hogy valaha is láthattam volna Önt. Való igaz, hogy aki Önt leírta nekem, olyan képet festett az Ön bájairól, hogy amíg mesterművét előadta, úgy gondoltam, hogy nem lefesti, hanem megteremti Önt. Az ő szavai vittek arra, hogy megadjam magam a megadásnak, és ezt a levelemet küldjem túsznak. Bánjon vele emberségesen, és használja egy nemes háborúban, még ha az emberi törvények nem is kényszerítik erre, a díj mégsem olyan csekély, hogy a hódító el ne piruljon tőle. Nem tagadom, hogy valójában  szemeinek hatalma a képzeletemben nem vett rá arra, hogy fegyvereimet kihullajtsam kezemből, és nem kényszerített arra sem, hogy az életemért könyörögjek. De úgy vélem, mégis sokat segítettem abban, hogy győzelmet arathasson fölöttem. Úgy küzdöttem, mint aki ellenfele győzelmét kívánja, a támadásainak mindig a gyengébb oldalamat kínáltam, és amíg elmémben a győzelemért vívtam, a lelkemben a legyőzetés vágyát szítottam. Én magam nyújtottam Önnek segédkezet, saját magam ellen, és ha ezen vakmerő elgondolás miatt sírtam, meggyőztem magamat, hogy azért vonja ki szívemből a könnyeket, hogy gyúlékonyabbá tegye azt, ahogy egy házból eltávolítja a vizet, mielőtt felgyújtaná. Megerősítettem magam ebben a gondolatban, amikor emlékezetemben megjelent, hogy a szív olyan hely, amely ellentétben többivel, nem lehet megtartani, ha azt meg nem égeti. Nem hiszi, hogy komolyan beszélek? Pedig valóban az, megerősítem, és ha nem láthatom hamarosan, az epe² és a szerelem olyan alaposan átsüt, hogy csak a temetői férgeknek nyújthatok nyomorúságos ebédet. Hogyan? Hát nevet? Nem, én nem tréfálok, és megannyi, a napokban Önnek küldött szonettben és madrigálban megjósolom (aki nem tudja, hogy mindez csak költészet), hogy a szerelem arra szánt engem, hogy az Istenek Királyságába utazzam, mivel megtanította nekem az ország nyelvét. Ha viszont valamiféle szánalom mégis arra indítaná Önt, hogy halogassa halálomat, mondja, hogy felajánlhatom a szolgálatomat, mert ha nem ezt teszi, hamarosan azzal vádolhatják, hogy tudatlanságában kegyetlenül elpusztította szolgálói között a legodaadóbb, leghűségesebb és legszerényebb szolgáját,

DE BERGERACot. 

Jegyzetek

¹ Xavéri Szent Ferenc a jezsuita rend alapításában részt vett, és minden idők legnagyobb misszionáriusa volt.

² Az antikvitástól élt az az elképzelés, hogy négy alapvető testnedv van (epe, fekete epe, nyirok és vér), amelyek egyensúlya határozza meg az ember egészségét és kedélyét. Az epe a forró és száraz testnedv, amelyik így a tűz elemnek felel meg. (forrás: https://docnum.univ-lorraine.fr/public/SCDMED_T_2000_BIEDERMANN_PHILIPPE.pdf 108-110. oldal)

Az eredeti levél:

MADAME,

Le feu dont vous me brûlez a si peu de fumée, que je défie le plus sévère Capuchon d’y noircir sa conscience et son humeur. Cette chaleur céleste, pour qui tant de fois saint Xavier pensa crever son pourpoint, n’était pas plus pure que la mienne, puisque je vous aime comme il aimait Dieu, sans vous avoir jamais vue. Il est vrai que la personne qui me parla de vous fit de vos charmes un tableau si achevé, que, tant que dura le travail de son chef-d’oeuvre, je ne pus m’imaginer qu’elle vous peignait, mais qu’elle vous produisait. Ç’a été sur sa caution que j’ai capitulé de me rendre ; ma Lettre en est l’otage. Traitez-la, je vous prie, humainement, et agissez avec elle de bonne guerre ; car, quand le Droit des gens ne vous y obligerait pas, la prise n’est pas si peu considérable, qu’elle en puisse faire rougir le Conquérant. Je ne nie pas, à la vérité, que la seule imagination des puissants traits de vos yeux ne m’ait fait tomber les armes de la main, et ne m’ait contraint de vous demander la vie. Mais, aussi, en vérité, je pense avoir beaucoup aidé à votre victoire. Je combattais, comme qui voulait ętre vaincu ; je présentais à vos assauts toujours le côté le plus faible ; et tandis que j’encourageais ma raison au triomphe, je formais en mon âme des voeux pour sa défaite. Moi-même, contre moi, je vous prętais main-forte, et si le repentir d’un dessein si téméraire me forçait d’en pleurer, je me persuadais que vous tiriez ces larmes de mon coeur, pour le rendre plus combustible, ayant ôté l’eau d’une maison où vous vouliez mettre le feu ; et je me confirmais dans cette pensée, lorsqu’il me venait en mémoire que le coeur est une place au contraire des autres, qu’on ne peut garder, si l’on ne la brûle. Vous ne croyez peut-être pas que je parle sérieusement ? Si fait, en vérité ; et je vous proteste, si je ne vous vois bientôt, que la bile et l’amour me vont rôtir d’une si belle sorte, que je laisserai aux vers du cimetière l’espérance d’un maigre déjeuner. Quoi ! vous vous en riez ? Non, non, je ne me moque point, et je prévois, par tant de sonnets, de madrigaux et d’élégies, que vous avez reçus ces jours-ci de moi (qui ne sais ce que c’est que la Poésie), que l’amour me destine au voyage du Royaume des Dieux, puisqu’il m’a enseigné la langue du pays. Si toutefois quelque pitié vous émeut à différer ma mort, mandez-moi que vous me permettez de vous aller offrir ma servitude, car, si vous ne le faites, et bientôt, on vous reprochera que vous avez, sans connaissance de cause, inhumainement tué de tous vos Serviteurs le plus passionné, le plus humble et le plus obéissant Serviteur,

DE BERGERAC.