Szerelmes levelek III.
Hölgyem,
Ön jót akar nekem! Úgy! már az első sorától a legalázatosabb, legengedelmesebb és legszenvedélyesebb szolgája vagyok, mivel érzem, hogy lelkem a túlzott örömtől oly messzire dagadt, hogy elhagyja ajkamat is, mire ezt a levelet befejezhetném. Íme mégis a végére jutottam, és lezárhatom, ha úgy akarom. Ugyancsak, ha már biztosított vonzalmáról, szükségtelen több sor egy biztos helyért; és ha nem a hős szokása lenne állva meghalni, a szerelmesé pedig panaszkodva, úgy hagytam volna el önt és a Napvilágot, hogy ön ne is tudjon róla. De kötelességem életem utolsó sóhajaival hirdetnem, önnek istenhozzádot mondva, hogy elenyészek a szerelemtől, ön, ugye, jól tudja, kiért? Ön talán úgy véli, hogy a szerelmesek halála mind csupán afféle képes beszéd, mindössze mivel a szenvedély és a szenvedés* szavak hasonlóak, ezért használhatják gyakran egyiket a másik helyett; de én bizonyosan tudom, hogy ön nem kételkedhet az én halálomban, amikor fontolóra veszi, mennyire kegyetlen és hosszadalmas az én betegségem, és még kevésbé kételkedhet, amikor eme értekezést elolvasva megérti,
Hölgyem,
Szolgája vagyok a végsőkig
*l'amour et la mort (lamúr és lamor kiejtve)