Vigasztalás barátomnak apósa örökkévalóságáról
Uram,
A fakultás ezen figura éltét sokkal jobban fedi majd el önnek, mint én tehetném: hagyja hát, hagy cselekedjen az orvosi kar, annak olyan karja van, aminek csapásait senki sem védheti ki. Erre azt feleli, hogy apósa már tíznél is többször meghaladta az elmúlás korát, hogy a Párka nem emlékezett rá, és hogy mostan, hogy már annyit haladt, rest lesz visszafordulni miatta ilyen messzire? Nem, nem, Uram, mindig reméljen, míg meg nem él kilencszáz évet, Matuzsálem korát; végül szóljon hozzá, szünet nélkül, morgolódva, kiabáljon, zaklasson, dörögjön a házban, mindenütt a szeme elé emelkedjen, hogy végül megvesse a napot. Talán nics itt az ideje, hogy átadja a helyét másoknak? Hogyan! Artephius és küméi Szibülla* hozzá képest csak úgy tettek, mintha élnének. Még a Halál előtt született, és ezért a Halál nem mer ellene cselekedni, mivel fél megölni önnön apját; és ha ez a megfontolás nem zavarja, akkor is olyan gyengének látja a vénségtől, hogy úgy találja, nem lehet elegendő ereje átlépni a túlvilágba. Én pedig úgy gondolom, hogy más oka is lehet annak, hogy még itt lakozik: mégpedig az, hogy mozdulatlansága nem mutatja semmi jelét az életnek, így a Halál inkább valami szobornak nézi, mint elevennek, így az Idő vagy a Szerencse dolgának véli, hogy ledöntsék. Ezek után, Uram, igencsak meglep, amit ön mond, hogy mikor napjai köre záródik, visszatér a kezdőponthoz, honnan elindult, és ismét gyermekké lesz. Ugyan! Ön tréfál, én ugyan el nem képzelhetem, hogy valaha is az volt! Hogyan? Ő, mint kisfiú? Nem, nem, sosem volt az, vagy Mózes alaposan elszámította magát, mikor a Világ teremtését kalkulálta. Ha mégis megengedett, hogy megnevezzük mindazt, mit kevéssé lehet egy gyermek képességei közé sorolni, abban segítő kezet nyújtok önnek; mivelhogy még egy növénynél is tudatlanabb, ha nem tudja, hogyan kell meghalni, egy olyan dolgot, mire minden, amiben élet van, ismer tanító nélkül is. Ó, ha Arisztotelész ismerte volna őt! Ez a filozófus bizonyosan nem úgy határozta volna meg az embert, mint értelmes állatot. Ahogy Epikurosz szektája, kik azt bizonygatták, hogy az állatok is értelemmel élnek, kivételt tett volna vele, mivel való igaz, hogy nagy állat; de sajna! Az állatok rendjében, éppen csak egy articsóka felett és az osztriga alatt helyezkedik el, így hát azt hihetném, ha ön nem gyanakodna vészes elzsugorodásra**, hogy ő éppen csak egy érző növény***. Vallja meg hát, hogy csak ön az oka annak, ha ön ráunt már az ő életére. Ő még nem is élt, csupán aludt, várjon hát türelemmel, míg befejezi szundikálását. Biztos ön abban, még senki sem árulta el neki, hogy az Álom a Halálnak testvérbátyja? Vagy talán vádolná magát (mivel egyébként jó a lelkiismerete), miután az egyik társaságában élvezetet lelt, ha a másikkal is incselkedne? Ne következtessen hát mindebből, hogy azt bizonygatnám eme hosszú felsorolással, hogy ez a személy ostoba ember lenne. Éppenhogy nem; nem kevesebb egy embernél; hiszen nemcsak a keresztségben hasonlatos hozzánk, mely kiváltságot ő éppen úgy élvez, mint a gyülekezet harangjai. Mindhalálig beszélhetnék erről az életről, csak hogy feledtessem önnel unalmát; de az álom olyan gyengeséggel bénítja meg kezemet, hogy a fejem társnak fülemre esik. Ó! Hitemre! már nem is tudom, miket írok össze. Isten önnel, jó éjszakát,
Uram,
Alázatos szolgája
Jegyzetek
*Artephius legendabeli alkímista a XI. század körül, úgy tartották, hogy ezer évig élt. A küméi Szibülla (jósnő) Apollontól azt kérte, hogy annyi évet éljen, amennyi homokszemet a markába foghat. Kilencszáz volt a homokszemek száma, és mivel ifjúságot elfelejtett kérni a jósnő, így egyre aggott és töpörödött. A legenda egyik változata szerint Apollon végül megszánta, és tücsökké változtatta.
**Az eredetiben egy másfajta szójáték szerepel: ladrerie, ami leprát jelent, illetve az arra jellemző, érzéketlen bőrelváltozást, a galandférgességet kísérő hólyagos bőrtüneteket és szélsőséges fukarságot is jelenthet. (A szóhasználat számomra arra utal, hogy valószínűleg az aggastyánnál felfekvések alakulhattak ki.)
***Az érző növény (pl. az osztriga) azon élőlények közös neve, melyek mozgásképessége és életciklusa inkább növényekre, míg a környezeti ingerekre adott válasz alapján inkább állatokra emlékeztette a természetfilozófust.
A levél eredeti kézirata de la Chapelle-nek szólt, aki sosem nősült meg. Úgy vélem, hogy az aggastyán alakjában, aki nem tud meghalni, habár már elvesztette szellemi frissességét és testi erejét is, Mauvieres úr jelenhet meg, Cyrano de Bergerac apja.
Mauvières úr özvegy volt, és már elmúlt nyolcvan (Lachèvre szerint 84 éves volt), amikor 1647. októberében végrendelkezett (testileg-szellemileg épen, áll az okiratban). Novemberben, majd december 30-án egy-egy záradékot adott a végrendelethez. A december végi záradék "súlyos vádakat" tartalmaz (az idézőjelet is Lachèvre-től vettem át), amelyek szerint
Bizonyos személyek, akiket nem mert megnevezni, az elmúlt négy hónapban, mióta a betegsége ágyhoz kötötte, a ládákat és a szekrényeket felfeszegették, és elraboltak egy nagy, barna színű szőnyeget, képeket, vázákat, takarót, vászonneműt, egy duvet kispárnát, ezüst és ón étkészleteket, díszes in folio kiadású könyveket (Plutarchos Párhuzamos életrajzok), amelyekért ezeket a bizonyos személyeket felmenti a büntetés alól, de a cselédlányra hagyott összeget 300 livre-ről 150 livere-re csökkenti, amiért az is részt vett a rablásban. Majd átadott az ügyvéd előtt egy zacskóban 600 livre-t a végrendelete végrehajtására, és két kulcsot: egyik a személyes szekrényét nyitotta, a másik egy iratkazettát, amiben a párizsi lakásainak (amelyek kiadásából élt) az iratait tartotta. (Összehasonlítás: Szávai Nándor szerint naponta valamivel kevesebb, mint egy livre kellett a megélhetéshez, Scarron évjáradéka valahol 1500-1800 livre körül volt, és 1636-ban Mauvières-i birtokait Cyrano de Mauvières 17 200 livre-ért adta el.) Január 20-án volt a temetése.
Lachèvre azt is leírta, hogy rendszeresen járt Mauvières úrhoz az orvosa, aki minden egyes vizitnél megkapta a honoráriumát. Úgy tudni, a betegsége miatt (inkontinencia) már valószínűleg jóval korábban a lakása foglyává válhatott.
A Holdbéli utazásban Cyrano sokszor érvel szenvedélyesen, hogy az öregkor mennyire meggyengíti testi és szellemi képességeinket, ami miatt a fiatal alkalmasabb a család vezetésére. Ott a legszebb formája a temetésnek az, ha a bölcs, amikor már érzi évei terhét, és úgy gondolja, hogy addigi szép cselekedeteit nem tetézheti meg, barátaitól engedélyt kér arra, hogy öngyilkosságot követhessen el. A legsúlyosabb büntetések egyike pedig az, ha valakit hosszú életre és természetes halálra ítélnek.
