XIV. vegyes tárgyú levél M. Gerzannak, a Dámák diadaláról írt könyvéhez

Az egykorú angol fordító szedetett egyes szavakat dőlt betűkkel, feltételezésem szerint azért, mivel ez a modorosság Gerzan könyvére is jellemző. Ugyan ez nem Cyranoi elem, olyannyira megnyerte a tetszésemet, hogy magam is átvettem. Így ezen a módon jelzem, ha magyarázat tartozik a szöveghez, a szokásos felső indexszám helyett. Ehhez a levélhez túl hosszú lenne a lábjegyzet, így külön cikkben írtam meg.  Röviden: Dr. Gerzan úr, akire bizonyára igen büszke lehetett az édesanyja, többszáz oldalon keresztül vezeti le, hogy a nők mennyivel különbek a férfiaknál. A linken a könyv utolsó fejezetének fordítását találjátok, meg az én rövid elemzésemet a végén. Érdemes ránéznetek, ha már a hozzá írt levélen átrágtátok magatokat! Egyes szófordulatokban Cyrano parodizálja a stílusát, például abban, hogy egyes szavak (porter - hordoz, triumph - diadal) gyakran ismétlődnek, vagy a mondatot indító "És"-sel, mivel Gerzan is nagyjából minden harmadik mondatát úgy kezdi.

Uram, 

Mindazon dicséretek után, melyekkel a Hölgyeket megajándékozta, én már nem akarok tovább férfi lenni. Még ezen az órán gyertyámat elviszem Bernard atyának, hogy ez a kegyes szent megadja nekem azt, amit Héliogabal császár a sebészei borotvájától követelt, hiszen olyan sok csodát lehel ez a drága múmia nap mint nap, hogy azok a Charité kolostorfalain túlcsordulva egészen az ön Parnasszusáig érnek el. Nem lehetetlen, hogy egy boldog ember megtegye velem azt, amit egy boldogtalan költő tolla megadott Tiresias-nak; de mindenképpen egy sarlóvágással megszabadíthat attól a részemtől, mely miatt alsógatyát kell hordanom. Ostoba dolog valóban, csak a karneválon maszkot hordani, hitemre, nem hittem volna, ha el nem küldi a könyvét nekem. Ó! ha a Mi Urunk tudta volna, hogy egy napon mit mond majd ön, mikor a férfiak összezavarására megtagadta, hogy egy férfi fia legyen, és nőtől született: bizonyosan jól ismerte nemük méltóságát, hiszen Nagyanyánk az egész emberiséget megölte egyetlen almában. Nagyszerűnek ítélte, hogy egy nő szeszélye miatt haljon meg, és megvetette mégis igazságtalan halálának bosszúját, mivel azt csak a férfiak okozták. Az is nagyrabecsülésére vall, hogy őket választotta kihordásunkra, mivel nem akarta azt ifjúságunkban, melyre magunk sem vagyunk büszkék, ránk bízni, de a természet is arra tanít bennünket azzal, ahogyan elosztja javait, ahogy a húgocskának kedvez, a nővér rovására, szépséggel halmozza el, minek minden vonása fegyver, amellyel tetszése szerint bármikor trónokat dönthet meg, koronákat törhet össze és fogságba ejtheti a a büszke hatalmasságokat. Ha nem ölnek, mint mi, és ha irtóznak oldalukra kötni azt a szerszámot, mely miatt a hóhértól irtózunk, csak azért van, mivel szégyenletes volna ha a tőlük kapott fényt kioltó eszközzel dicsekednének, és azért, mivel jóval becsületesebb a fajtájuk megalkotásán verejtékezni, mint annak elpusztításán. Tehát a tekintet tekintetében nagy palik vagyunk, és, hitemre, a föld minden javából inkább ők részesülnek, mivel ha a szőr különbözteti meg leginkább a vadat az értelmestől, akkor a férfiak azok, legalább a hasukon, orcájukon és állukon, kik inkább állatok, mint a nők. Mindezen néma, ám meggyőző tanításai Istennek és a Természetnek hiábavalók ön nélkül, Uram, ez a szánalomra méltó nem a miénk alá hullana. Ön, aki már esendő, és ebből az életből hamarosan kihull, estében felemelt százezer hölgyet, kiknek nem akadt támasza! Dicsekedjenek hát azzal, hogy önnek adhatták a napot! Még ha fájdalmasabban gyermekezték is önt, mint anyja Herkulest, mégis nagy az adósságuk, mivel ön nem csupán mindannyiukat egyszerre gyermekezte, de már születésüktől diadalmassá tette őket. Egy nő, valóban, magában hordozta önt kilenc hónapig, amíg csöppnyi volt, néhányuk már nagyobb korában tette ezt, de ön mindannyiukat ellenségeik feje fölött hordta. Húsz századon át küzdöttek, és győzelmet arattak húsz másikban; és ön, mindössze négy hónap alatt, megadta nekik a diadalt: igen, Uram, könyvének minden egyes fejezete egy győzelmi fogat, amelyen ők felségesebben diadalmaskodnak, mint soha Rómában a Scipiok és a Cézárok. Az egész földet Amazonok országává tette, és minket pedig a nőuralom alá hajtott, így elmondhatjuk, hogy ön előtt minden nő csak gyalog volt, hogy ön királynővé tette őket. Eközben azt látjuk, hogy elárul minket, hogy hátat fordít a férfi nemnek, hogy a másikhoz rendelődjön. De hogyan büntethetnénk meg hibájáért? Hogyan szánhatja rá magát bárki, hogy azt becsmérelje, aki anyáinkat és nővéreinket a maga pártjára állította? És amúgy meg nem vádolhatja senki gyávasággal, mivel a gyengébbik oldal mellé állt, sem pedig azzal, hogy tolla érdekeit szolgálná, hiszen olyan korban kezdett a Hölgyek dicsőítésébe, amikor már képtelen elfogadni kegyeiket. Vallja be, ámbár diadalra segítette őket, és maga is diadalt aratott az ő diadalukon, hogy az ő nemük sosem győzhetett volna a miénk segítsége nélkül.  Ami leginkább meglep, igazából az, hogy nem közönséges fegyvereket adott kezükbe az elveszejtésünkre; éppen nem szegezett csillagokat a szemükbe; éppen nem halmozott hódombokat kebleik helyére; arany, elefántcsont, azúr, korall , rózsák és liliomok nem anyaga építményének, ahogy azt modern íróink összehordják, hiába térne korán nyugovóra a nap, ők arcátlanul, fényes nappal megrabolják, és a csillagokat is, amiket nem szánok ezért, mert tanulják csak meg, hogy éjszaka ne kujtorogjanak annyit, sem tűz sem lángok. Éppen nem hideg képzeteket ébresztettek önben: ön a szemünkbe vágta a kérdést, mi pedig adósai maradunk a riposzttal; még soha nem hágott egy férfi sem a nőkön ilyen magasba. Végül, e könyvben olyan isteni képzeteket találtam, hogy nehezen hinném, ha a Szentlélek Rómában lett volna, mikor ön azt alkotta. A Dámák még sosem kerültek ki ennyire jó tartásban a sajtóból, én pedig sosem voltam ennyire eltökélt abban, hogy ne járuljak Bernard atya sírjához csodát látni, mivel Gerzan Úr a Templom kapujában lakik. Ó Istenek! újra még egyszer, az ön Dámái, micsoda szép história! Ha! Uram, ön olyannyira lekötelezte nemüket eme Dicsőítéssel, hogy ma már egy királynő szeretetének megnyerésére más nem is szükséges,

Uram,

mint alázatos szolgájának lennem

Jegyzetek

Bernard atya: Tallemant szerint élvhajhász volt, aki megtért, és gyakran prédikált a Charité kolostorban. Akkora tisztelet vette körül jámborságáért, hogy halála előtt néhány rongyáért azok súlyát megkapta aranyban. A cipőjét egy koldusra hagyta, a Charité hölgyei attól elvették, és szétszaggatták, hogy mindegyiküknek maradjon belőle egy darabka, a koldusról pedig gondoskodtak, élete végéig mindig volt lábbelije. A fitymáját is megszerezte valamelyikük. Egy ideig az a legenda járta, hogy sírjánál csodák történnek, így sokan járultak hozzá. Később a legendája elenyészett.

Héliogabal császár: Róma császára (218-222), 14 évesen emelik trónra. Az antik történetírók szerint négy év alatt öt felesége volt, mellette szívesen "prostituálta" magát: nőnek öltözve hívta be a férfiakat bordélynak berendezett szobájába. Sebészeinek jutalmat ajánlott, ha hüvelyt alakítanak ki testén, ezért őt tartják az első transznemű személynek. A modern történetírók visszafogottabban nyilatkoznak róla. 

Charité: Soeur de la Charité, női szerzetesrend, a szegények megsegítésére alakult

boldogtalan költő, Tiresias: Ovidius az a boldogtalan költő, aki megírta Tiresias, a vak jós történetét. Egyszer bagzó kígyókba botlott az erdőn, pontosabban a botját szúrta be közéjük, és ezért nővé változott. Hét évvel később újra párzó kígyókra lelt, és azokkal visszaváltoztatta magát férfivá. (Amikor az istenek azon vitáztak, hogy a szerelmi gyönyör hogyan oszlik el a férfi és a nő között, Tiresiast hívták döntőbírónak, mivel neki volt tapasztalata mindkét állapotban. Tiresias szerint a nő a szerelmi gyönyör kilenctizedét éli meg, míg a férfinak csak az egytizede jut. Más költők is megírták ezt az esetet, ők általában már közelebbi megoszlást adtak, 60%-ot a nő javára.)

hogy egy férfi fia legyen: csak kézirtaban

hiszen Nagyanyánk az egész emberiséget megölte egyetlen almában...: a nyomtatás során törölték

Hóhérszerszám, mivel jóval becsületesebb a fajtájuk megalkotásán verejtékezni, mint annak elpusztításán: szinte szóról-szóra megjelenik a Holdbéli utazásban is